Csak te meg én, meg a zene, ami győz!
Tátja majd csak a száját sok fancsali csősz,
mert a Föld most az én zenémre vár,
és mind, aki hall majd, elalélva csodál!
Míg szenved az ostoba úr, szabadon a zseni él,
mert röptet a szárnyán ihlet-teli szél!
Szól egy égi hang, mely csak bennem zenél!
Dúr vagyok és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok s a csend!
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Mert tévedés zene nélkül az élet!
Nem vagyok
én ügyes szófacsaró,
és nem vagyok költő –
nem úgy jön a szó,
sem a kép, csak az árnyak
és a fény,
mert nem vagyok festő,
csak álmom enyém!
Wolfgang: Nem vagyok képmutató, aki alakokat vált,
és nem vagyok színész,
és megvetem én a nagy maszkabált,
s a sok-sok rossz szabályt!
Dúr vagyok, és moll vagyok,
a zengzetek, a hangzatok s a csend!
Dallamok és szólamok,
fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!
Kavarog és felragyog a fejemben a hang,
nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!
Zene, az vagyok én!
Én vagyok a ritmus és a gyászdal és a könnyű tréfa mind!
A tiszta hang, a disszonáns – mind én vagyok,
de még se bánts, az élet szól így!
Buta vagyok, okos vagyok, mikor melyik, mondd?
Kedves vagyok, undok vagyok – mi ezzel a gond?
Zene, az vagyok én!
Szeress hát, mert én így élek őszintén!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
