Wolfgang: Úgy hittem benned! Elvoltunk szépen,

s most évekig nem szóltál!

Úgy véltem titkon, van miben bíznom –

lásd, feladom most már!

Elhagytál engem oly jéghideg szívvel!

Szóra se méltattál!

“Vasba zárd a szíved hát, tanulj rideg taktikát!” –

gyakran mondtad és én mégse hittem ebben!

Pedig úgy kell, értem már!

Semmi nincs, mi ingyen jár!

Még a csodáknak is áruk van!

Mi az ok? Mi a cél? Én azt meg nem értem!

Azt sem tudom, végtére miért is éltem,

ám de végig kell járni azt az utat, mely enyém,

bár megszakad közben szívem!

Milyen szörnyű az élet! Hol a lét az életen túl?

Örülünk tán picike fénynek,

amíg az ember az éji tengerbe hull?!