Álarcosok: Mondd, ki ez? Ki merre áll?

De vidám a világ, egy nagy maszkabál!

Vicc a lét, rugóra jár!

Mindez csak színház, ez csak maszkabál!

Bárki szédít, el ne hidd!

Maszk mögött akárki áll,

csak zsivaj, csak csalás, csak álarcosbál!

Átverés, dicsérnek bár!

Csak gúny, csak színház, ez csak maszkabál!

Lám csak látszat, vak káprázat csak!

Wolfgang: Én rejtvényfejtő vagyok, ki minden rejtvényt nyit,

s a rejtély minél nagyobb, annál jobban felpezsdít!

És menten gyúrni kezdem,

mígnem pedzem,

hiszen éles ésszel egy-kettőre megfejtem és kész!

Nekem egyetlen kérdés sem volt eddig elég nehéz!

De a saját életem rejtélye, úgy tűnik, meg nem oldható,

és ez tébolyító!

Mert a megfejtés egy szó csak,

mégis több, mint néhány szótag!

Egyenlő csak, hogyha osztod,

ám ha félted, szét is foszlott!

Nincsen jégből, mégis olvad,

megragadnod késő már,

és ha fogtad,

rögtön otthagy, másutt vár!

Bár bújócskázik velem sok szó, az nem lehet,

de olykor tudni vélem, a megfejtés: a szeretet!

És tényleg: az törékeny és érzékeny,

és ha szétosztjuk, úgy sokasodik tán!

Mégis más lesz a válasz, ez látszatmegfejtés csupán!

És a tehetség, a siker – az se pont ez a szó, nem stimmel!

De én nem adom fel!

Mert a megfejtés egy szó csak,

mégis több, mint néhány szótag!

Egyenlő csak, hogyha osztod,

ám ha félted, szét is foszlott!

Nincsen jégből, mégis olvad,

megragadnod késő már, és ha fogtad,

rögtön otthagy, másutt vár!

Leopold: Hisz megkaptad tőlem,

csak herdáltad bőven,

te ostoba lázadó!

Nem kapod vissza már soha többé!

A “BOLDOGSÁG” a rejtvényszó!

Wolfgang: Apa! Apa! Apa! Apa, várjon! Kérem apa, várjon!

Waldstätten: Hová igyekszik, Wolfgang?

Wolfgang: Az apámhoz… itt volt… és én…

Waldstätten: Te már felnőttél! Az ember egy idő után nem futkoshat az apja után!

Álarcosok: Vicc a lét, rugóra jár!

Csak zsivaj, csak csalás, csak álarcosbál!

Átverés, dicsérnek bár!

Csak gúny, csak színház, ez csak maszkabál!

Szép a rút és rút a szép, torz minden kép és nincs már mérték!