Wolfgang: Tudom, tudom! Isten nem azért ajándékozott meg a tehetséggel, hogy egy asszonyra pazaroljam! De Constanze a legjobb szívű teremtés a világon! Egy valóságos mártír! Az anyja hajszolja, a nővérei kínozzák! És amióta elköltöztem tőlük, azóta csak kisírt szemmel látom! Szegény Constanze!
Egy valódi angyal ő: még hogyha sír is, büszkén néz!
Egy távoli csillagról az éjen átszökött az álmaimba!
Csak te ismersz engem jól, csak is te látod lelkem őrült vágyait,
s nekem nincs jövőm, ha nem vagy itt,
hisz szeret mind, ki ismer s a felhők közt jár!
Hogy csak te hozzád tartozom, oly jó tudni már!
Én tőled mit sem kérek, de tudnod kell, hogy védlek,
és éjjel-nappal folyton vágyom rád!
Constanze: Wolfgang! Wolfgang!
Én vagyok az, Constanze! Engedj be, kérlek!
Wolfgang: Constanze!
Constanze: Segíts rajtam! Muszáj segítened! Az anyám rámförmedt, hogy elloptam a pénzét. Az élettársa pedig megvert és elkergetett a háztól. Nálad maradhatok, Wolfgang?
Csak titokban sírok én, a gyöngeségem szégyellem.
Rájöttem túl hamar, hogy aki nem vigyáz, az mind csalódik.
De te más vagy, mint oly sokan,
érzem, hogy van vigasz, ha hozzád érkezem.
Soha nem volt más ily jó velem,
hisz szeret mind, ki ismer s a felhők közt jár!
Wolfgang: Itt vagy velem minden percben…
Constanze: Hogy csak te hozzád tartozom, oly jó tudni már!
Wolfgang: …épp úgy, mint egy hang.
Constanze: És érzem azt, hogy nálad mégis boldog béke várhat!
Wolfgang: És érzem azt, hogy védve vagy!
Együtt: És éjjel-nappal folyton vágyom rád!
Constanze: És hidd el…
Wolfgang: És hidd el…
Együtt: …nem érhet gond és vész, míg mellettem itt élsz!
Hisz szeret mind, ki ismer, s a felhők közt jár!
Hogy csak te hozzád tartozom, oly jó tudni már!
Csak tőled kell az élet, nem látok mást csak téged,
és éjjel nappal-folyton vágyom rád!
|